Nintendo – E3 roham (?)
A Nintendo a tavalyi E3-as lebőgés után, úgy tűnik, hogy próbálja befoltozni a becsületén esett csorbát, -legalábbis ezt jelzik az internetet kósza hálóként befonó gamer-oldalak pletykái.
Azt már korábban is tudtuk, hogy a nagy N be fogja mutatni a WiiFit Plust, ami egy szoftvercsomag a Ballance Board mellé (valószínűleg lesz belőle bundle is), ám néhány forrás tudni véli, hohy a Hard Core Nintendo fanoknak is készül valami irdatlan nagy meglepetés.
Csak nem a pár hónapja véletlenül napvilágra került “Legend of • • • • •“?
Ha már a címeknél tartunk, a vadabb pletykák szerint mindjárt 2 címet is bejelentenek, a Zelda mellé jön ugyanis a Mario is.
Nincs hasonló bejegyzés.




27. May, 2009 








teszt üzenet. Na eeez tetszik. Szerintem ez a dizájn a legprofibb, jó, hogy ehhez térsz vissza. Kíváncsian várom milyen fejlesztések lesznek. Majd lecsekkolom azt is.
A felső szürke sávban vannak a közösségi funkciók, ott meg kék’ nézni, hogy tudsz-e levelet küldeni, meg barátnak jelölni, meg ilyesmik
. Remélem már műxik.
Nem siette el a rendszer a reg email kiküldését, így már csak holnap lesz rá időm hogy kipróbáljam a dolgokat.
mi lett a wiihunnal?
Te meg hogy kerültél ide?
(ne nagyon reklámozd kérlek a dolgot, mert még nagyon nincs kész)
csá HiMiru. Tetszik az oldal, de a legjobb az az hogy itt vagy…
Himiru, egyrészt webfejlesztő vagyok, másrészt nem vagyok hülye
harmadrészt pedig ismertem a blogod
Elölem nem tudod eltitkolni a teszt oldalaid
volt már egy teszt oldal, amit szintén megtaláltam. Reklámozni nem szokásom, azért általában fizetni szoktak
csak
Remélem vadiúj IPvel is jelentkeznek. Ráférne már a cégre. S most hogy dúskálnak minden földi jóban, bővítség a céget (legyen több belsős divízió, 2nd party miegymás) s árasszanak el HC-bb címekkel,amelyek lassan 1-2 éve elmaradnak.